Akár életem végéig csinálom ezt – ezt éreztem délelőtt az iskolában, délután meg azt, akár most repülőre ülnék.

A suliban határozott fejlődést tapasztalok. Rengeteg időt és energiát fektetek oktató poszterek gyártásába, de ma végre több osztályban is meggyőztek, megéri. Azon túl, hogy végre nem szajkózzák nekem a betanult mondatokat, hanem nagyon igyekeznek logikusan magyarázni, határozottan fegyelmezettebbek is, leköti őket a poszterek értelmezése. Eleinte csak azért rajzolgattam nekik, hogy állandóan az orruk előtt legyen az információ, hátha rájuk ragad vmi, időközben rájöttem, sokkal többet lehet ezekkel elérni. Megtanítja őket önállóan gondolkodni, mivel nem látnak egész mondatokat, csak kulcsszavakat, meg kell érteniük táblázatokat, kiemeléseket….de élvezik és ez nekem is élvezet.

Nagyon nagy lépés volt ma, hogy egy tanárnő is csatlakozott hozzám. Olyan már korábban is akadt, aki beadta igényét poszterekre a saját osztályának, de ma olyan keresett meg, aki maga is gyártani akar ilyet, csak segítséget és eszközöket kért. ( Utóbbi sajnos fogytán, de ez csak kreatívabbá tesz, újabb és újabb megoldást kell találnunk)

Elvileg ma volt a leglazább nap, 4 lyukas órával, de még csak a szünetben sem lazítottam, folyamatosan voltak körülöttem, a gyerekek nagyon keresik a társaságom és nagyon igyekeznek a kedvemben járni – azzal, hogy tudják a választ a kérdéseimre és azzal is, hogy gyűjtik nekem a használható hulladékot, amit kértem tőlük. És azt nem is sejtik, mennyire a kedvemben járnak azzal, hogy kíváncsiak, hogy minden újra nyitottak. Most azt is elhiszem, hogy fél év alatt nagy változást érhetek el velük, azt remélem, márciusra nem csak tudni fogják, mi az, hogy kreatív, hanem azok is lesznek.

A legelső feladatok egyikeként azt kértem több osztálytól, hogy színezzenek ki egy-egy képet filctollal, de nem satírozhatnak, használhatnak vastag körvonalat,aztán vékonyabb filccel pontokat, vonalakat, x-eket….de no satír! Ekkor merült föl először a kreativitás. Valahogy úgy éreztem, nem ismerik ezt a szót, rákérdeztem. Senki! Mindig, mindenhol akad valaki, aki legalább próbálkozik valamilyen válasszal, ha kérdezek. Erre senkinek nem volt ötlete, mi a fenét jelenthet a kreatív. Elmagyaráztam…majd további osztályokban is teszteltem. Ugyanaz.

Viszont aztán több kreatív munkával is találkoztam. Amikor meg sormintákat rajzoltattam, a dekorációra kérdeztem rá. Az is ismeretlen fogalom volt. A fantáziára nem kérdeztem rá, de az sincs napi használatban a srácaimnál. Elsősöket kértem, csukják be a szemüket, repüljünk fel a felhők fölé és nézzük meg milyen ott az élet? Vannak ott emberek, állatok, házak vagy furcsa élőlények? Milyenek a színek, formák?....Eleinte lestek és láttam, nem sikerül elrugaszkodni a földtől. Majd egyre több arc torzult el, annyira próbálták a fantáziálást. Aztán papírra vetették, amit láttak. Az egyik kislány egy nőt rajzolt színes felhők között. Kérdeztem, ki az. Válasz: Várj, várj, hadd csukjam be a szemem! Már nem is érdekelt a válasz, örültem, hogy élvezi a képzelet világát.  Elégedett voltam, ki is tettem a műveket a terembe.

 Oh, igen, az első rajzok falra akasztása! Amikor pár hete az első jobb rajzokkal akartam feldobni a csupasz termeket, úgy terveztem, a legjobb 5-öt rakom ki ösztönzésnek. Ők az összeset közzé akarták tenni. Gondoltam legyen, ha ez ilyen boldogság nekik! Elkezdtem rendezetten, de mindenki részt akart venni a munkában, én meg hagytam. Nem érdekelt, hogy össze-vissza, rendezetlen, a lényeg, hogy örömet okoz nekik.

Két hete valaki már nem bírta magában tartani, mennyire örül, hogy vagyok nekik, az egyik rajzára krikszkrakszolta ezt. :)

Amikor először jártunk az iskolában, ijesztő volt, hogy a gyerekek az egyik tanár elé rohantak elvenni a táskáját. Morogtunk is Rékával, hogy ez sok, mi nem fogjuk diákokkal cipeltetni a cuccunkat. De! Ők akarják, ez a szeretet jele, megállíthatatlanok, meg akarnak szabadítani minden tehertől. :)

Miért akartam ma mégis repülőre ülni? Mert tegnap késő délutánra terveztem, hogy visszatérek eredeti szálláshelyemre, a sötét, öreg nagy házba, Helgához, két huszonéves lányához és Misi kutyához. Csakhogy Helgáék a vártnál jóval később értek haza Magyarországról és engem otthagytak az ideiglenes helyen, ahova időközben hazatért a család, Helga egyik lánya 3 gyerekkel ( + ne felejtsük el a 3 állatot!) és beszorultam megint Rékával egy szobába, a cuccaim pedig a bőröndben…..nyűgös voltam, reméltem ma már kora délután „haza”költözhetek. Nem így lett, az egyik kishercegnő ( Helga 23 éves lánya, Zahra) valahogy mellébeszélt é s nem tudtam, mikor tudok végre pihenni egy órát. Suli után mindig kell egy kis elvonulás, megnyugvás. Itt viszont 3 gyerek kérte megint a törődést (+ az állatok) és nem tudtam, mi folyik itt, miért nem foglalkoznak azzal, hogy ez nekem nagyon kényelmetlen már. Nem elég, hogy sem utazásban, sem kajában, sem áramban nem vagyok független, még egy perc nyugalmat sem kapok, miközben reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig dolgozom. Ez így nem mehet 6 hónapig….elkeseredett voltam. Annyira, hogy kézbe vettem az irányítást és most végre újra a sötét ház önálló szobájában paskolom a billentyűzetet….félálomban. Na jó éjt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.